Ez pedig a gyerekeknek és szüleiknek (no, meg a pedagógusoknak is) egyet jelent a tanév, az óvoda, az iskola kezdetével. Vége a nyári nagy strandolásoknak, a végtelenségig húzódó homokozásoknak a játszótéren, a kinti piknikezéseknek. Vége annak a nagyobb mozgásteret engedő szabadságnak, amit a nyári vakáció minduntalan magával hoz.
Felnőttként sem egyszerű a váltás, de higgyük el, gyerekként legalább annyira nem. Még akkor sem, ha a gyermekünk nem az iskolába, hanem a sokkal „lazább” óvodába csöppen vissza, ahol – felnőttként talán hajlamosak vagyunk ezt gondolni – nincs más dolga, mint játszani egész nap. Pedig a játék „komoly dolog”, az óvoda pedig kihívás. Az otthonitól eltérő szokás- és szabályrendszerhez, különféle felnőttekhez és gyerekekhez egyaránt alkalmazkodást követel, és ráadásnak még a krumplipüré is egészen más ízű. Elég ez egy háromévesnek (vagy ötnek).
A könnyedebb ritmus helyét egy feszesebb tempó veszi át. Ideje van ugyanis a felkelésnek, a felöltözködésnek, a feladatoknak. Ezt pedig a szabad játék szokta megsínyleni. Mi történik ilyenkor? Gyereke válogatja. Nyűgössé válik? Hisztizni kezd? Begubózik és elcsendesül? Netán néha odacsap, pedig korábban nem volt rá jellemző? Elkezd valami olyat nem tudni, ami korábban pedig már ment neki?
A gyerekek sokféleképpen reagálnak arra, ha valami nem jó nekik. Kifejezni legtöbbször szavakkal nem tudják, hanem ezt a fentebb említett, másféle nyelvet használják annak a kifejezésére, hogy „Baj van. Nem vagyok jól.”
Felnőttként az a feladatunk, hogy figyeljünk az ilyen jelzésekre, és még ha a pontos okot nem is értjük, legyünk elérhetőek a gyermekünk számára. Simogassuk, ölelgessük többet (ha ez jól esik neki)! Fogadjuk el, ha ideiglenesen „babásabban” viselkedik (persze, ha ez hosszasan fennáll, érdemes szakemberhez fordulni)! Legyünk sokat a természetben, a szabad levegőn, mozogjunk! És mindenekelőtt: játsszunk együtt!
A játék ugyanis nem „csak” játék. Ez a gyermek legsokrétűbb eszköze. Eszköze az önkifejezésnek és a kreativitásnak, az érzelmek kifejezésének, az ingerek és események feldolgozásának. A játék a gyerek „anyanyelve”. Az a mód, ahogyan a legjobban meg tudja mutatni az ő belső világát. És persze a játék játék. Szórakozás, kikapcsolódás, humor. Egy tevékenység, ami feltölt és energizál.
Úgyhogy ha az év eleji hajrában a gyerekünk lefárad, elkedvetlenedik vagy tőle nem megszokottan kezd viselkedni, először is szeretgessük meg, aztán pedig játsszunk!
…És a végén még az is lehet, hogy nem csak ő, hanem mi is feltöltődünk. (Az meg az év eleji hajrában ránk is egész biztosan ránk fér.)
Jó évkezdést mindenkinek!
András-Simkó Zsófia
óvodapszichológus