Iskolás leszek!

Óvodapszichológusunk, Molnár Zsuzsanna gondolatai és tanácsai az iskolai életre való felkészüléssel kapcsolatban.

 

 

 

Kedves Nagycsoportos Gyermeket Nevelő Szülők!

Az iskolai beiratkozással elérkezett gyermekük óvodai életének utolsó szakasza, ennek apropójából osztom meg most pszichológusként a gondolataimat Önökkel.

A beiratkozás maga ugyan inkább egy formális esemény, mégis vannak lelki vonzatai: innentől gyermekük immár egy iskolához is tartozik, számon van tartva, az óvodában töltött “gondtalan” napok meg vannak számlálva. Egyrészt ez része a természetes felnövekedéssel járó elengedési folyamatnak, másrészt sokszor szorongással telien tekintenek a családok a jövőbe is ilyenkor.

Hogyan lehet ezt az időszakot tehát a legjobban megélni?

  • Valószínűleg már minden szülőnek a fülén jön ki, de az első pont sajnos vagy nemsajnos de igazoltan mindig azzal kezdődik, hogy a szülő a saját fejében, lelkében rak rendet. Ha valaki szorong az iskolakezdéstől, annak sokszor a saját élettörténetében voltak olyan események, amik nyomot hagytak. Lehetett az csúfolás, rossz pedagógus, vagy a saját, magas elvárású családhoz hazavitt becsúszott rossz jegyek vagy beírások. Fontos tudatosítani, mik is pontosan ezek, és miből gondoljuk, hogy ezt esetleg a saját gyermekünk is át fogja élni? Valószínűleg ugyanis az aggodalom a gyerekre nézve felesleges, hiszen ő már egy másik generáció, egy másik világ gyermeke, aki mögött már olyan szülők állnak, akik tudják, talán pont a saját rossz tapasztalatuk miatt, hogyan reagáljanak egy rossz jegyre, és hogyan védjék meg egy elmérgesedő kortárs konfliktusban a gyerekeiket. Ennek kulcsszava a bizalom. Bíznunk kell benne, hogy amit eddig kapott, elég lesz ahhoz, hogy helyt álljon, bizalmat kell szavazni az iskolának és a pedagógusoknak, legfőképp pedig szülőként saját maguknak.

Azt is érdemes lehet átbeszélni, átgondolni, hogy bár rengeteg, tényleg szívszorító iskolai történet van, olyanok, amiket az ember az ellenségének sem kíván, nemhogy a saját gyerekének, de jó része ezeknek a rossz tapasztalatoknak sokszor “normális”, mindenkivel előforduló. Ez nem azt jelenti, hogy hagyni kell, hogy a gyerek rosszul érezze magát, de tudni kell mérlegelni és néha elengedni is a kontrollt, elvégre nem lehet és nem is cél burokban nevelni. A kisebb veszekedések, csintalanságok, figyelmetlenségből adódó elrontott számonkérések és elfelejtett házi feladatok során a gyermekek rengeteget tanulnak, néha a saját hibáikból, néha másokéból. Ha ezt egy védett közegben teszik, amit a szülő biztosít számukra, ebből tudnak a legtöbbet fejlődni.

 

  • Beszélgessünk a gyerekkel! Ne csak most, mindig, de most az iskoláról! Mesélhetünk a saját, már jó esetben feldolgozott élményeinkről is akár. Próbáljunk pozitív attitűdöt kialakítani, megélni a várakozást. Nagyon fontos, hogy sose riogassuk az iskolával, például “ Na majd az iskolában ezért fekete pontot kapnál, ezért az iskolában mérges lesz a tanítónéni! “. Ezekből a mondatokból a gyerek csak azt szűri le, hogy a suli félelmetes hely, ő pedig kevés ahhoz, hogy megfeleljen. Ez nem fogja motiválni úgy, ahogy a pozitív megerősítés, dícséret tenné. Fontos az is, hogy érezze hogy a nagyobb felelősséggel és több  feladattal több szabadság is jár majd: a gyereknek legyen beleszólása ésszerű keretek között a tanszerek vásárlásába, kiválasztásába. El lehet azon is gondolkozni, hogy iskolásként időnként kaphat-e majd például zsebpénzt, hogy vegyen magának valami apró nasit mondjuk az iskolai büfében, ha ezt az iskola szabályai engedik.

 

  • Búcsúzzunk el az óvodától lassan. Jelen helyzetben a vírus miatt erre valószínűleg kevesebb alkalmunk lesz, az egész ovis rendezvények idén elmaradnak. De érdemes mégis készülni rá, erről is minél többet mesélni, beszélgetni, természetesen azt felajánlani, hogy szívesen szervezünk majd további találkozókat, játszóterezéseket a kis barátok szüleivel, akkor is, ha nem egy iskolába fognak járni. Fontos, hogy a gyereknek legyen ideje átállni, így ha nem is tudják az egész nyarat megoldani, de gondoljanak már most előre, legalább az utolsó egy-két hétben már semmiképp nem az óvodai ügyeletben van az iskolát kezdő gyerek helye, ennyi nyugalomra, pihenésre, átállási időre szüksége van.

 

Iskolás gyereket nevelni sok tekintetben több kihívás, hiszen ahogy mondják, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Ugyanakkor az Önök előtt álló időszak rettenetesen izgalmas, hiszen most jön csak igazán a nagy beszélgetések, társasozások, nevetések, filmnézések, kirándulások ideje, amelyek, higgyék el, bele fognak férni a tanulás mellett is.